Az úszás egészségügyi hatásai

Amellett, hogy az úszás kifejezetten jól hat az izmokra és az ízületekre, segít abban is, hogy jobban gondoskodjunk magunkról. Az úszás egészségügyi előnyei kétségtelenül sokrétűek. Ez azért van így, mert úszás közben a test több részét egyidejűleg használjuk, ami kihat a koordinációra, az erőnkre, a sebességre és más tényezőkre.

Az úszás összehangoltan mozgatja az egyes izomcsoportokat, valamint javítja az állóképességet. Az előnyök nemcsak a fiatal, hanem az idős korosztályt is érintik, valójában kortól függetlenül elmerülhetünk a vízben.

Segít a relaxálásban

Az úszás valójában pihentető tevékenység. Ilyenkor az izmok megfeszülnek, dolgoznak, végül pedig megpihennek. A mozgás jó érzéssel tölti el az embert, aki ki tudja zárni a külvilágot és az aktuális problémáiról is megfeledkezik. Mondhatnánk úgy, hogy más emberként megyünk be és jövünk ki a vízből.

A pihenés a keringési rendszerünkre is hatással van, mivel a nyugtató vízben lubickolva hagyjuk, hogy a gondolataink elkalandozzanak, miközben a légzésre és a mozdulatokra koncentrálunk. Ez a stresszoldó hatás hozzájárul a fizikai jóléthez, így a szív- és érrendszer működéséhez. A Harvard szerint az úszás tökéletes gyakorlat azoknak, akik keringési problémákkal küzdenek, mivel mozgékonyabbá válnak.

Lassítja az öregedési folyamatokat

Nagyon érdekes, hogy az úszás tényleg segíti az örök fiatalságot. Persze, ez nem azt jelenti, hogy sosem mennek el felettünk az évek, de az idős korral járó problémák csak később fognak jelentkezni. Ezt igazolja az egyik ukrán sportegyetemen végzett kutatás, ahol megállapították, hogy a rendszeres úszók sokkal fiatalabbnak érzik magukat, és a fizikai képességeik és jó pár évet lefaragnak a korukból. Ide tartozik a mobilitás, a rugalmasság, valamint a csontproblémák, amik tényleg később fognak megjelenni.

A motoros képességek fejlesztése

A motoros képességeket általában a gyerekeknél szoktuk kihangsúlyozni, pedig mindenki fejlesztheti. Az úszás szinte felébreszti a szervezetet, a végtagoknak harmóniában kell dolgozniuk. Nem mindegy, hogy mikor mozgatjuk a lábakat és a karokat, ahogy arra is figyelni kell, hogy mikor emelkedünk ki a vízből levegőért. Úszásnál nemcsak egy dologra kell figyelnünk, hanem az egész testünknek harmóniában kell maradnia. Innentől kezdve sokkal jobb lesz az egyensúlyunk, valamint gyorsabb reakcióidőt tudunk kifejleszteni.

Az úszástól javul a memória

Minél többet használjuk a telefont, annál inkább megszokjuk, hogy nem kell emlékeznünk semmire. Az sem szokott segíteni, hogy a nap legnagyobb részét a lakásban vagy az irodában töltjük, bár mire észrevesszük a bajt, késő szokott lenni. Érdekes, hogy az úszás a memóriánkat is javítja, aminek a hátterében a légzőgyakorlatok állnak. Minél jobban figyelünk a légzésre, annál jobban segítjük az agy oxigénellátását. Egy 2019-es tanulmány kifejti, hogy a motoros koordináció új neurális kapcsolatok hoz létre, ami kortól függetlenül jól fog jönni.

Könnyebben lefogyhatunk

Talán senkinek nem kell magyarázni, hogy miért olyan fontos a fogyás. Magyarországon sok embert érint a túlsúly problémája, amit nem lehet gyors diétákkal vagy pirulákkal megoldani. Teljes értékű mozgásként az úszás az egyik legjobb lehetőség a kalóriaégetéshez. Ez azért van, mert a víz nagyobb ellenállással rendelkezik a levegőnél, így úszás közben nagyobb erőt kell kifejtenünk a haladás érdekében. Egy karcsapás négyszer több erőt jelent, mintha szárazföldön emelnénk fel a kezünket. Ha pedig arra gondolunk, hogy a hideg vízben a test több kalóriát éget, akkor még többet akarunk majd úszni.

Ellenállóbbá teszi a szervezetet

Ma nagyon fontos, hogy a szervezetünk ellenálljon a betegségeknek. Szerencsére ezt mindig fejleszthetjük, amiben az úszás is segít. Az úszás először a csontokat erősíti meg, utána pedig a tüdőkapacitást veszi alapul. A végtagok használata nagyobb rugalmasságot ad, végül pedig sokkal mozgékonyabbak leszünk. Nem kell többé a fájó végtagoktól és ízületektől tartanunk, mivel még az ujjunkat is alaposan átmozgatjuk.

Ebbe a kategóriába tartozik a szív- és a légzőrendszer fejlesztése, amihez szintén jó lehetőséget biztosít az úszás. Amikor vízben mozgunk, akkor a tüdőkapacitás és az oxigénellátottság lényegesen nő, ami segíti a szív működését. Itt muszáj megjegyezni azt is, hogy a klór negatív hatással lehet az asztmások számára, nekik érdemes először orvoshoz fordulniuk.

Végül, de nem utolsó sorban ki kell térni a hátfájásra, ami egyre több embernél van jelen. Lehet, hogy rosszul tartjuk magunkat, vagy éppen napi nyolc órát ülünk a székben, így egyre többször szenvedünk a fájdalomtól. Ma már vannak olyan szakemberek, akik a hidroterápiát ajánlják bizonyos betegségek enyhítésére. Ugyanígy a hátfájdalom is csökkenthető a rendszeres úszással, mivel ez a rugalmasságot is megnöveli. A mozgásszervi problémákkal küzdő embereknél az úszást terápiaként használják.

Ahogy láthattuk, az úszás előnyei tényleg számosak. Ha szeretnénk kihasználni ezt a szórakoztató tevékenységet, akkor ideje belevetnünk magunkat a medencébe.

www.drspa.hu

Megosztás

Mást is olvasnál? Nézz körül írásaink között

A kerti medence építés lehetőségei

2021. november 19.|

A medence építés első lépése a módszer kiválasztása. Nem mindegy, hogy egy előre megvásárolt medencét fogunk elhelyezni az udvar közepén, vagy inkább süllyesztett medencét választunk, ahol építkezésre is szükség lesz.

Az úszás egészségügyi hatásai

2021. november 3.|

Amellett, hogy az úszás kifejezetten jól hat az izmokra és az ízületekre, segít abban is, hogy jobban gondoskodjunk magunkról. Az úszás egészségügyi előnyei kétségtelenül sokrétűek. Ez azért van így, mert úszás közben a test több

Kártevők a mezőgazdaságban

2021. szeptember 30.|

A mezőgazdaság rengeteg növényt takar, így a kártevők száma is folyamatosan változik. A kalászos növények termesztése mára hagyománynak számít, ezzel együtt pedig a kártevőket is megszoktuk. A gabonafélék kártevői.