Influenza Magyarországon

A Nyugat-dunántúli régióban minden évben a 40. héttől kezdődően működik az influenza figyelőszolgálat közel 150 orvos részvételével, akik heti rendszeresen jelentik a betegforgalmat és az influenzaszerű megbetegedések előfordulását a praxisukban.

Influenzaszerű megbetegedéseknek nevezzük az alábbi tünetekkel járó kórképeket:

Hirtelen kezdet, magas láz (láz ³ 38 ° C), és legalább két tünet az alább felsoroltak közül: fejfájás, köhögés, izomfájdalom, torokfájás, rossz közérzet, hidegrázás.

Ilyen tüneteket nemcsak az influenza vírus okozhat, hanem számos egyéb légúti kórokozó is. Járványos méretekben történő terjedést azonban jellemzően az influenza képes előidézni.

Az influenzafigyelő szolgálat mellett több háziorvos is részt vesz a légúti kóroki monitor hálózatban. Ennek keretében légúti váladékmintákat küldenek laborvizsgálatra. Az eredmények alapján lehetőség van arra, hogy az influenzaszerű megbetegedéseket okozó aktuális kórokozókról tájékozódhassunk, illetve hogy az influenza vírusok jelenlétéről tudomást szerezzünk.

Az influenza elleni védőoltás

Az influenza megelőzése kiemelt fontosságú feladat. Minden évben térítésmentes oltóanyag áll a különösen veszélyeztetettek rendelkezésére. A 60 éven aluli krónikus betegségben szenvedők, valamint a 60 éven felüli korosztály körében különösen magas a szövődmények aránya, ezért nekik van a legnagyobb szükségük az influenza elleni védőoltásra. Az egészségügyi és szociális intézmények dolgozóinak oltása azért fontos, mert munkájuk során fokozott a fertőződés, és a fertőzés terjesztésének a kockázata.

Az Egészségügyi Világszervezet által megfogalmazott cél szerint a fejlett országokban 2006-ra az 50 százalékos, 2010-re a 75 százalékos átoltottságot kell elérni a 60 éven felüliek körében. Éppen ezért fontos, hogy a gondozottak körében az oltás ne csak az ellátottak kérésére, hanem az egészségi állapot figyelembe vételével, az orvos kezdeményezésére is történjen meg!

Az influenza elleni védőoltás nemcsak a kockázati csoportok számára ajánlott, hanem igénybe veheti bárki. A háziorvos által felírt vénnyel a gyógyszertárakban hozzá lehet jutni az oltóanyagokhoz.

Európai influenza körkép

Az Európai Influenza Figyelő Szolgálat az Egészségügyi Világszervezettel együttműködve folyamatosan nyomon követi az influenza vírustörzsek terjedését, valamint ennek járványügyi következményeit Európában. ( http://www.eiss.org )

Az Országos Infekciókontroll és Antibiotikum Bizottság terápiás javaslata

  • A szövődménymentes influenza nem indokolja antibiotikum adását.
  • Influenza szövődményként fellépő bakteriális pneumoniák kórokozó megoszlása az epidemiológiai adatok alapján közelítően a következő: S. pneumoniae (50%), S. aureus (20%), H. influenzae (10 %), Gram negatívok (15 %). Figyelembe véve a kórokozó spektrumot, az ajánlható antibiotikumok a következők:

Fiatal, alapbetegséggel nem rendelkező betegnél:

  • Amoxicyllin/clavulánsav (napi 4 g amoxycillin dózisban)
  • Ceftriaxon

Alapbetegséggel (diabetes mellitus, előrehaladott máj- és vesebetegség, csökkent immunitással járó állapot, keringési elégtelenség, COPD) rendelkező, vagy 65 évnél idősebb beteg esetében:

  • Ceftriaxon
  • Levofloxacin vagy moxifloxacin

A szövődmény hatékony mikrobiális kezelése nem teszi feleslegessé a célzott köpet, illetve hemokultúra vizsgálatot, amelyhez a vizsgálati anyagot még a kezelés megkezdése előtt célszerű levenni.

Megosztás

Mást is olvasnál? Nézz körül írásaink között

Miért kerüljön térkő az orvosi rendelő elé?

2024. március 27.|

Egy egészségügyi intézmény, vagy orvosi rendelő esetében különösen fontos, hogy milyen burkolat kerül az épület elé, hiszen az ilyen létesítményekben megesik, hogy valaki fájó lábbal, bicegve, vagy akár mankóval, kerekesszékkel érkezik.

Hogyan hat a lelki egészségünk a gerincünkre?

2024. január 6.|

Sajnos a mai napig kevesen veszik komolyan az egészséges életmód fontosságát, és azt, hogy fizikai és mentális egészségünk egyaránt fontos akkor, ha boldog, és kiegyensúlyozott életet szeretnénk élni.

A beteg fog rengeteg problémát okoz

2023. október 28.|

Az egészséges fogak, íny és száj az egészség olyan aspektusai, amelyeket az emberek gyakran természetesnek vesznek, egészen addig, amíg már nem rendelkeznek velük. A szakértők szerint ez azért sajnálatos, mert a helyes szokásokkal és a