Sportolói balesetek esetén a legbiztonságosabb megoldás a fogimplantátum
A fogvédők hatékony védelmet nyújtanak sportolás közben a különböző sérülések ellen. Ezek nem csak a fogainkat, hanem a szájunkat, az állkapcsunkat, illetve a nyelvünket is megvédik. A sportolói fogvédővel általában az olyan élsportolók versenyküzdelmei során találkozhatunk, mely sportfajták igen komoly fog-és állkapocs sérüléssel is járhatnak.
Ezek az eszközök elsősorban a különféle küzdősportok esetén jöhet jól, hiszen ezeknél erős ütés érheti a fejünket, arcunkat. Fogvédő használata nélkül ezek az ütések komoly fájdalommal is járhatnak, emellett olyan sérülést is szerezhetünk, amelyből arcunk és fogaink egyáltalán nem tudnának kigyógyulni (fogtörés, szájsérülés, íny, foggyökér és szájsérülés stb.)
Hogy vigyázzunk a fogainkra sportoláskor?
Sajnos a sportolók nagy része nem fordít elég figyelmet a fogazatuk védelmére akkor, amikor edzenek, sportolnak. Pedig igen sűrűn fordul elő az is, hogy az évekig alkalmazott fogszabályzás után, egy rossz mozdulat során sportolás közben kimozdul egy vagy több fog a helyéről. A sportolói fogvédő védelmet nyújt a nagyobb ütések és rúgások ellen! Természetesen úgy is megóvhatjuk a fogainkat, ha elkerüljük a cukros és szénsavas italokat.
Az energiaitalok és a sportitalok egyre népszerűbbek a fiatalok között, de a cukros és savas italok fogyasztása növeli a fogszuvasodás kockázatát, főleg akkor, ha egy hosszú edzés során egyfolytában ilyen italokkal próbáljuk oltani a szomjunkat. Egészségtelen italok helyett törekedjünk arra, hogy inkább tiszta vizet fogyasszunk edzés közben és után. Járj el emellett rendszeresen a fogászati szűrővizsgálatokra, hiszen a szakember ilyenkor észreveheti a sporttal összefüggő fogproblémákat is, például a kisebb sérüléseket, vagy fogkopást.
Mi a teendő akkor, ha már megtörtént a baj?
Ha egy baleset, nagyobb ütés hatására fogaink kimozdultak a helyükről, elég nagy a baj. Ez esetben ezek a fogakat el kell távolítani, hiszen sajnos ezeket már megmenteni nem lehet. A legtöbbször a szemmel látható fogakat éri a baleset (például metszőfog.) Sajnos egy ilyen szerencsétlenség nem csak erős fájdalommal jár, hanem komoly lelki sérülést is okozhat az, ha egy jó fizikumú sportolónak elölről hiányzik néhány foga.
Ilyen esetben a szakemberek mindenképpen a fogimplantátumot szokták javasolni, hiszen ez megfelelő pótlást fog eredményezni. De egy sportoló esetében arról is fontos beszélni, hogy ez egy kiemelkedően tartós eredményt garantál. A fog implantátum esetében egy műgyökér, mely az állkapocsba lesz beültetve tudja garantálni azt, hogy a fogunk többé nem fog kimozdulni a helyéről. A beültetés után egy hosszabb gyógyulási időre kell számítani, ez idő alatt az állkapocs csontozatába kell beleépülnie a gyökérnek.
Az, hogy ez a folyamat mennyire megy gördülékenyen, függ a páciens immunrendszerétől, sok esetben a teljes felépüléshez azonban 2-4 hónapra is szükség lesz. A gyógyulás után következik a teljes fogpótlás, mely hasonlóan zajlik mint a saját fogra való pótlás. Készülhet az implantátumra is cirkon, illetve fémkorona is.
Mást is olvasnál? Nézz körül írásaink között
A Jiaogulan (ötlevelű-ginseng) tea jótékony és egészségügyi hatásai
Az ötlevelű ginzeng (Gynostemma pentaphyllum), más néven Jiaogulan, egy Ázsiában őshonos növény, amelyet gyakran a „halhatatlanság növényeként” is emlegetnek, mivel hagyományosan hosszú élet és vitalitás elősegítésére használják. Hatóanyagai hasonlítanak a ginzeng szaponinjaihoz (ginszenozidok), de sokkal
Így hasznosíthatók újra a régi matracok
Amikor új matracot vásárolunk, fontos kérdés, hogy mit is tegyünk a régivel. A hulladékgyűjtő mellé nem tehetjük ki csak úgy, emiatt pedig sokaknak okoz fejtörést, hogy mit is tegyenek. Manapság az újrahasznosítás nagyon népszerű megoldás,
Sportolói balesetek esetén a legbiztonságosabb megoldás a fogimplantátum
A fogvédők hatékony védelmet nyújtanak sportolás közben a különböző sérülések ellen. Ezek nem csak a fogainkat, hanem a szájunkat, az állkapcsunkat, illetve a nyelvünket is megvédik. A sportolói fogvédővel általában az olyan élsportolók versenyküzdelmei során